12. fejezet

*KeyPOV*
Nem emlékszem teljesen a két hétre, van pár nap, ami kiesett. Közben nálam volt egy csaj, aki azt vallotta, hogy terhes. Minho felhívott, hogy Rin-re emlékszem-e és, hogy mi történt vele. Berontottam Rin kórtermébe, mire Onew és Jonghyun nekem ugrottak.
- Nem volt elég? Kapni akarsz még egyet? -kérdezte indulatosan Jonghyun.
- Mi? Nem! Látni akarom Rint! -kiabáltam nekik, de csak nem engedtek el.
- Nem engedünk be. Te tetted be őt megint kórházba Key. -mondta Onew, és szemei szikrákat szórtak amikor rám nézett.
- Én? -álltam ott értetlenül.- Megint?
- Igen. Mikor szó nélkül itt hagytad ő azt hitte, hogy meghaltál és megpróbálta megölni magát, érted? -lesokkoltam és hagytam, hogy folytassa. -Plusz, elszökött a kórházból és elment hozzád és mit kapott? Hát nem azt amire számított, megverted és megrugdostad és kitudja mit tettél még.- üvöltötte.
- Én?
- Igen, te! -mondta haragosan Jonghyun.
- De én nem emlékszem semmire. De a csaj, aki nálam van biztos tud valamit. -mondtam és elrohantam, hisz megmondták, nem engednek be Rinhez.
Futottam hazáig és amikor beléptem az ajtón, akkor vettem észre, hogy éppen más sráccal van. Oda rohantam hozzájuk, mire ő hirtelen felkapta a fejét és kiguvadt szemekkel nézett rám.
- Key.. -halt el a hangja.
- Takarodj innen kifelé! -kiabáltam a srácra. -Dolgom van ezzel a kis ribanccal. -mondtam és karon ragadtam majd nekilöktem a falnak.
- Állj, már le Key! Ez fáj! -rikácsolta olyan hangon, hogy a dobhártyám majdnem szétrepedt.
- Hallgass el! Mi a franctól nem emlékszem semmire, hogy mit tettem? -kérdeztem idegesen.
- Áááh! Fáj a hasam. -kapott oda a hasához, mint akinek fájdalmai vannak.
- Nem tudsz átverni! -ordítottam.
- De Key, ez nem átverés, tényleg terhes vagyok. -sírt.
- Aha, én meg Hamupipőke vagyok. Tudom, hogy hazudsz!
- Én nem hazudok. -ült le a Wc-re és kezdett el bömbölni.
- Ugyan már! Sosem vagy rosszul, kívánós sem vagy és a hasad sem nő! Arról nem is beszélve, hogy azt elfelejtetted, hogy a szemetet én viszem ki, minden reggel. -mutattam fel egy terhességi tesztet, ami negatív volt.
- Mi? Micsoda? -kapta ki a kezemből. -Elromlott.
- Hazudsz!
- Jó, bevallom. Tényleg hazudtam, de csak mert szeretlek Key.
- Azért enyelegsz más emberekkel minden nap, ugye?
- De, ha nem mondom azt, hogy terhes vagyok és nem teszek bele az italodba egy kis drogot, akkor te rohansz ahhoz a kis cafkához.
- Tűnj innen! -nem mozdult, csak megrökönyödve nézett rám. -Azt mondtam, hogy takarodj innen. 10 perced van, hogy mindened összeszedd... Takarodj! -ordítottam és az ajtóra mutattam.
Ő elfutott sírva és elkezdte összepakolni a cuccait. Letelt a tíz perc, de ő csak ült a kanapémon és sírt, de pakolni nem nagyon pakolászott. Így kimentem és mérgemben a maradék cuccait lesöpörtem a földre és a nagy kupacot a kezembe fogtam és kidobtam az ajtón, majd megemeltem őt és kihajítottam, aztán becsaptam az ajtót. Eszméletlenül mérges voltam. A drog hatása alatt tettem azt Rinnel amit tettem, már hittem Onewéknak. Csak arra nem emlékszem, hogy mit mondhattam Rinnek. Leültem a kanapéra és a hajamat összeborzolva kezdtem el gondolkodni. Utálom magam, amiért hagytam így elfajulni a dolgokat.

*OnewPOV*
Miután Key elrohant bementünk vissza Rinhez. Aztán pedig kiderült, hogy Minnie vitt be Rinne kártyát és, hogy már az leső alkalommal is behozta, amikor bent járt. Így leültünk kártyázni, szerencsére csak részleges volt az emlékezet vesztés és nem felejtett el sok mindent, csak azt, hogy ismer minket, bár szerintem ez a legnagyobb baj.
- All in! -kiáltottam fel, mire Rin felvonta a szemöldökét.
- All in. -mondta halál nyugodtan.
Vártuk, hogy mi sül ki belőle, mert a többiek eldobták a lapjaikat. Drillem volt és biztos voltam benne, hogy én nyerem. Aztán lejött az utolsó két lap és full housem lett. Mosolyogva néztem Rin szemeibe, majd leraktam a lapjaimat, mire ő felnevetett. Olyan jóízűen, ahogyan talán még a fiúkat sem hallottam nevetni.
- Magasabb a fullom .öltötte rám a nyelvét és elvette a csokit amit felraktam a tollak mellé pot-ba. Ki is bontotta és beleharapott a tábla csokiba.
- Szerencse. -duzzogtam.
- Jaj, ne sírjál már.. nem a világ vége. -mondta nekem én pedig elmosolyodva szólásra nyitottam a szám.
- Kopp-Kopp! -szólt be a főorvos, amikor feltűnt neki, hogy rohadtul nem rá figyel egyikünk sem. -Csak azt szeretném mondani, hogy a kis hölgy hazamehet ma délután.-mosolygott, mire Rin felsikkantott.
- De jó, már úgy várom, hogy haza menjek. -mondta boldogan tapsikolva, én pedig csak mosolyogtam.
- Onew! -szólt Minho kezeivel a szemem előtt kalimpálva.
- Mi? -kérdeztem.
- Mész Rinnel és ott fogsz maradni, amíg szükséges. Tudod csak óvatosság, hogy a bántalmazója ne juthasson a közelébe.
Bólintottam, majd kiderült, hogy Minho tudja Rin méreteit és hozott neki ruhákat. Amíg Rin bent öltözött, mi kiültünk a folyosóra.
- Honnan tudod a pontos méreteit? -kérdeztem szemöldökömet felvonva.
- Nem tudom, de azt igen, hogy kicsi és vékony, tehát S-s méretű ruhákat hordhat. Plusz Hani is nő és hidd el, hogy van szeme a dolgokhoz.
- Ah, tényleg. -esett le, hogy igaza van Minhonak.
Rin kijött aztán elbúcsúztak a többiek és mindenki ment a maga útjára. A kórház parkolójában beinvitáltam Rin az újdonsült kocsimba. Króm színű volt és épp oly elegáns, amilyen elegáns tudok én lenni, ha nagyon akarom. Rin mosolyogva ült bele, én pedig bezárva az ajtaját beültem a kormány mögé és már indítottam a kocsit. Egész úton nem szóltunk egy szót sem, csak néztünk ki a szélvédőn. 10 perccel később, már a ház ajtajában álltunk és vártuk, hogy Rin megtalálja a kulcsot a táskájában. Hogy egy női táska mennyi sok cuccot tud rejteni magában, eszméletlen. Kipakolta a fél táskát, de volt abba minden, aztán felállt és megkért, hogy én pakoljam össze, amíg ő kinyitja az ajtót. Gyorsan belesöpörtem mindent, talán még egy kis piszkot is a földről. Kattant a zár és beléptünk. Egy ízléses és tágas lakás tárult elém.