15. fejezet

*Rin POV*

Mikor Mimi csevegni kezdett az apjával Onewval egymásra néztünk és rögtön tudtuk, hogy mi a teendők. Tudtuk, hogy az most a legjobb, ha mi lelépünk.
- Szeretnél elmenni fagyizni? -kérdezte tőlem Onew félénken a szemembe nézve.
- Ne csináld máár, úgy beszélsz hozzám, mintha még nem beszéltél volna nővel. -mosolyogtam rá.
- Hát az az igazság hogy komolyabban bármiről is csak az anyámmal beszéltem még, annyira nem szerettem a lányok társaságában lenni, mindig csak figyeltem őket.
- Szóval paráztál tőlük. -incselkedtem.
- Igazából volt már egy barátnőm, vele elég komolyan voltak a dolgok, már-már ott tartottunk, hogy megkérem a kezét, de sajnos közbe jött egy s más. -itt elrévedt egy percre a tekintete. -De ne róla beszéljünk, téged még alig ismerlek.
- Hát mit is mondhatnék? -"Gyerünk Rin, találj ki valamit gyorsan"- szóval hát én igazából gyerekekre vigyázok.
- Értem, akkor biztosan jó anyuka leszel. -mondta mosolyogva nézve engem.
- Remélem. -pirultam bele a válaszomba.
- Nem válaszoltál, meghívhatlak egy fagyira?
- Ezt még kérdezed? -karoltam belé és elindultunk fagyizni, a séta közben lopva figyelgettem őt.

 

* Key POV*

Azon gondolkoztam, hgy hogyan tegyem jóvá Rin és köztem a dolgot. Azt sem tudja ki vagyok, a fiúk pedig nem engedik a közelembe, bár ha jobban meggondolom, akkor én sem engedném a közelembe a helyükben. Sajnálok mindent amit vele tettem, de ezt eltörölni nem lehet, ha ő benne nem is lesz benne, de én örökké emlékezni fogok rá. Úgy döntöttem, hogy elmegyek a házhoz és távolról csodálom majd őt, hiszen valaki úgy is lesz vele.
Így is lett én biciklivel indultam útnak, pedig nem is lakott messze, de ha valaki észrevesz és utánam akar szaladni, akkor én gyorsan meglóghatok. A szívem hevesebben dobogott minden megtett méterrel, alig vártam, hogy akár távolról is de láthassam őt. Mielőtt elutaztam én már akkor szerelmes voltam belé, de aztán alakultak ugye csúnyán a dolgok. Olyan gyorsan értem oda, hogy a vádlim majdnem görcsöt kapott

mikor leszálltam a bicikliről. Odaszaladtam az ablakhoz és benéztem, a konyhában senki nem volt, így tovább mentem. A fürdőben sem volt senki, majd elértem a nappali egyik ablakát, ahol megláttam Rint a kanapén ülni egy csávóval.

- Ki az isten lehet az a srác, én megölöm. -mérgelődtem.
Ezután már ahhoz az ablakhoz mentem, ahonnan jól láthattam az ismerős idegent. Onew volt az. Meglepettem figyeltem, ahogy átrakja a karját Rin válla fölött és Rin pedig odabújik hozzá.
- Akkor mégsem ölöm le, hiszen ő Onew. Az egykori Leaderünk. - gondolkoztam hangosan, mire rámszólt a szomszéd nénike.
- Hé! Maga meg mit csinál a kis hölgy házánál? Rendőrt kell hívjak? Valami betörő?
- Hát de maga ismer asszonyom, többször is voltam már itt.
- Ja tényleg, nem számít, ha nem mész be akkor ne leskelődj, mert az sérti a szemem és zsarut hívok. -mondja fenyegetően.
- Hát ez megőrült! -motyogtam magamban.
Muszáj volt elmennem, hiszen tényleg bolond a nyanya, még a végén tényleg rám hívja a rendőrséget. Így hát elindultam haza, egyszer majdnem elütöttem egy tizenéves gyereket, mert annyira elgondolkoztam, hogy mi van most Rin és Onew között.

*Rin POV*

Hazaérve egy csomót kapcsolgattuk a csatornákat, mire találtunk egy Onew szerint megfelelő filmet. Mit kell róla mondanom? Horror volt? Igen! Tudom, hogy nappal nem olyan félelmetes, de én az ijesztő hangoktól tudok nagyon megijedni, szóval odabújtam hozzá, majd mikor vége lett a filmnek tovább TVztünk.

- Onew, tudod, hogy pár nap múlva itt a Karácsony ugye?
- Igen, persze, hogy tudom.
- A családoddal fogod tölteni?
- Úgy néz ki, hogy idén nem.
- Akkor egyedül?-érdeklődtem.
- Veled. -mondta mosolyogva rám nézve.
- Komolyan? Szuper! Akkor mit szeretnél kapni?
- Azt hogy én díszíthessem a lakást, te pedig a fát.

- Hát rendben van.. tudom hogy annyira nem ismerjük egymást, de én úgy érzem, hogy kell neked adnom valamit, ha már te vagy a bébiszitterem.

- Csak ha én is kapok tőled ajándékot, amit én akarok. De azt majd csak később tudod meg.
- Áll az alku. -kezet ráztunk majd én felmentem az emeletre megcsinálni az ágyamat és az Onew szobájában rendet rakni.

14. fejezet

*Minho POV*

Reggel Hani hazazavart engem Mimihez, hogy mondjam el neki, hogy mi történt. Mikor hazaértem a kis prücsök még aludt, így Onew és Rin rtön letámadtak.
- Minho, mi van Hanival? -kérdezte Rin őrült módjára nekem rontva. -Minden rendben a babával?
- Rin nézd, sajnálom amit most mondani fogok, talán ennél jobban csak az fájt, amikor Hani el akart hagyni. Sajnos méhen kívül volt terhes és el kellett venni a babát, a másik pedig, hogy nem lehet több babánk, mert kivették a méhét. -mondtam és a szememből  a könnyek el kezdtek potyogni.
- Ó te jó isten, komolyan mondod? -kérdezte Onew, akinek meghűlt a vér az ereiben és ez tükröződött az arcán.
- Nem lehet igaz! -képedt el Rin is, majd elrohant a konyhába. -Kamillátok van?
- Igen, a világosabb barna kinyitósban a hűtő mellett a második polcon. -magyaráztam, de nem értettem mit akar.
- Fentebb nem is  rakhattátok volna!! -hallottam ahogy a pulttól elvesz egy széket.
Pár perc múlva egy csomag zsepivel és egy bögre kamilla teával tért vissza.
- Köszönöm. Hálás vagyok, de megtennél nekem valamit? -kérdeztem könnyes szemeimmel, majd kifújtam az orrom.
- Hogyne -bólintott is, hogy nyomatékosítsa.
- Nem mondanád el te Miminek? Azt hiszem én nem lennék rá képes. -magyaráztam és remegő kézzel nyúltam a bögre után.
- De, Onew te maradj itt és vigyázz Minhora. Gondosodj, hogy megigya a bögre teát, az majd kicsit megnyugtatja. -utasította.

*Rin POV*

Amikor felértem épp akkor jött ki Mimi a szobájából.
- Rin?- kérdezte álmos hangon a fejét vakargatva.
- Szia kicsi lány, bejössz velem a szobádba? Valamit mondanom kell. -bólintott.
-Na mondd, miről akarsz velem beszélni? -kérdezte nagyon aranyos álmos hangon.
- Tudod a mamád terhes volt egy babával. - kezdtem bele és megvártam amíg bólint.-Szóval a mama kórházba került, de ne aggódj a mamádnak nincs semmi baja. -nyugtattam meg, mert elkerekedtek a szemei, majd amikor a kis arca visszatért eredeti állapotába, akkor folytattam. -A baba, tudod aki anya pocakjában lakott viszont nem születhet meg, az orvosok elvették, hogy anya jól legyen.
- Akkor nem lesz tesóm? -kérdezte ijedt hangon. "A lényeget leszűrte."gondoltam.
- Úgy néz ki nem lesz, hacsak a mama meg a papa nem fogad örökbe egy babát.
- Olyan picit is örökbe lehet fogadni?
- Hogyne lehetne Mimi, ne aggódj, ha appa meg umma szeretné, akkor neked lesz máshogy tesód. De ugye nem fogsz sírni?- kérdeztem.
- Nem Rin, szomorú vagyok, de nem sírok, mert lehet még tesóm. -mosolyodott el egy kicsit. -Appa itthon van?
Bólintottam, mire ő leszaladt az apjához, aki Onew-al beszélgetett. Mimi rögtön leszaladt és megölelte az apját.

*Minho POV*

- Mimi, kicsikém.- kaptam az ölembe ő pedig megölelt.
- Appa, fogadjatok örökbe nekem egy testvért, jó? -kérdezte tőlem csillogó szemekkel.
- Igazán értelmes egy kislány. -mondtam és mosolyogtam rá.
- Rendben van kicsim, de még várnunk kell vele, a maminak még nem biztos, hogy jó tenne. -magyaráztam.
- Rendben van papa, a mami kedvéért ráér még. -mondta és kaptam egy hatalmas cuppanóst az arcomra.
- Mikor mehetünk be a mamához a kórházba?
- Hát ma estére már bemehetünk hozzá. De majd később picit felhívjuk rendben?
- Igeeeen. -ölelt meg teljes erejéből.
- Hééé, ne olyan erősen, mert megfojtasz. -mondtam nevetve, majd mikor körül néztem már Rinék nem voltak itt.
Igazából örültem neki, hogy Rinnel van Onew, legalább Key nem mehetett közelebb hozzá. Szegény lány annyi mindenen esett keresztül, bár azért nem tagadom, mi is megkaptuk a rosszból a magunkét, sajnos. Mindegy is, Miminek adtam enni, majd átöltöztünk, aztán pedig elmentünk a játszótérre. A hintában üldögéltünk, amikor Hani hívott.
- Szia drágám- mondta csendben.
- Szia, képzeld nagyon okos kis prücskőnk van nekünk.
- Az jó, akkor gondolom jól fogadta, hogy nem lesz kistestvére. -hallottam a hangján, hogy sír.
- Shh.. ha te azt tudnád, már azt szeretné, ha holnap örökbe fogadnánk neki egy kistestvért. -nevettem, mire Hani is elnevette magát.
- Ideadod egy kicsit? -n pedig odaadtam Mimit.
- Szia umma, minden rendben? Jól vagy?
- Szia édes kincsem, a mami megvan, kicsit fáradt. Bejöttök majd appaval hozzám este?
- Hogyne mami, majd ott beszélnünk kell egy fontos dologról. -én már tudtam, hogy mi lesz az és szerintem Hani is.
- Megbeszéltük, akkor este találkozunk, puszillak kicsi és szeretlek nagyon.
- Én is mami. -Mimike ideadta a telefont én meg a zsebembe raktam.
- Appa.. a mami miért sírt a telefonban?
- Azért kicsim, mert a mami szomorú,amiért nem lesz kis tesód vagyis amiért sokat kell várni rá. Na meg persze hiányzunk neki mi is. -megöleltem.

13.fejezet

*MinhoPOV*

Amint kiléptünk Rin kórterméből Onew rögtön nekem esett, hogy honnan tudom Rin méreteit. Persze az én Hanimnak valami eszméletlen szeme volt az ilyenekhez, nemhiába ő is nő. Azután, hogy Rint kiengedték rögtön rohantam hazafelé Hanihoz és Mimihez.

- Sziasztoook! -kiáltottam el magam. -Mizu hölgyeim? -kérdeztem mosolyogva és egy-egy puszit nyomtam az arcukra.
- Appa! -ugrott az ölembe Mimi. -Úúúúd hiánoztááj! Szejetjek! -ölelt meg.
- Kicsim! Mi jót főzöl? -kérdeztem és elindultam a konyhába.
- Hm, majd megtudod, Mimi már evett, mi lenne, ha megfürdetnéd és betennéd az ágyba?
- Legyen. -néztem rá sunyin, majd mögé álltam és elkezdtem a pocakját simogatni. -Alig várom, hogy a kis trónörökös is kibújjon végre. -megpusziltam az arcát és elmentem Mimiért.
    

- Mimi drágám, fürcsi tájm! -kiáltottam el magam nevetve és a fürdőbe menve megengedtem a vizet. Tudtam én, hogy a kis hercegnőmnek kell az eper illatú habfürdőből bele egy csomó, így raktam is bele. Vittem be neki még pár játékot is, barbiekat inkább.
- Mimi! hol vagy már?! -kiabáltam amikor a fürdőből kilépve nem láttam.
Egyszer csak valaki elkezdett felém szaladni tök pucéran és röhögcsélve. Felkaptam a kicsikémet és bezártam a fürdőszoba ajtaját.
- Appa, nem fürdesz velem? -kérdezte aranyosan.
- Nem Mimi, a fiúk és a lányok nem fürdenek együtt (mert abból csak baj lesz..) -magyaráztam majd hátrahajtotta a kis fejét és hagyta, hogy megmossam selymes és hosszú haját, melyet az anyjától örökölt. Egy pillanatra elméláztam és akkor ocsúdtam fel, amikor a csajszikám szakállat csinált nekem habból.
- Appa te vagy a télapó. Kérem az ajándékom! -mondta nagyon komolyan, karba tett kezekkel.

- Szóval ajándék mi? -kérdeztem vigyorogva, mire ő bólintott. -Tessék. -nevettem és összekentem mindenét habbal. -A kis hableány!! -nevettünk immár együtt.
- Appa, te vagy az én királyom és mindig is te maradsz. -ölelt meg mikor kiszállt a fürdőkádból és felöltözött.
- Te pedig mindig az én aranyos kis hercegnőm leszel.
- De ha én vagyok a hercegnőd, akkor a mami micsoda? -kérdezte kétségbe esve.
- A mami a te anyukád és a hercegnőnek a királynő az anyukája, nem?
- De-de. -mondta és megpuszilt.
Ezután felmentünk a szobájába és egy kedves történetet meséltem el neki 5 fiúról, akik látástól mikulásig dolgoztak, összetartottak és a legjobb barátok lettek. Ám az idő múlásával el kellett válniuk egy kicsit, mert a barátoknak más munkája akadt, volt aki szerelmes lett és volt aki csak a munkára koncentrált. Aztán úgy hozta az élet, hogy megint összekerüljenek és azóta elszakíthatatlanok. Egyiküknek már családja van, ő a legszerencsésebb mindenki közül, minden álma valóra vált.
Mire a mesém végére értem a kicsi már el is aludt. Ekkor résnyire nyitva hagytam az ajtót és csak a kislámpát hagytam felkapcsolva. Mosolyogva indultam le a lépcsőn, ám nem valami kedvező látvány fogadott. Rohantam Hanihoz ahogy csak tudtam. A kanapé mellé volt leroskadva és fájdalmát eltűrve fogta a hasát.
- Hani, Hani drágám! Mi a baj?
- Nem tudom Minho, fááj.... nagyon. -mondta a sírással  küszködve. -Félek!
- Azonnal bemegyünk a kórházba, ne aggódj, nem lesz semmi baj. -mondtam és felhívtam Onewt.
- Cső, gyere ide Rinnel amilyen gyorsan csak tudsz, baj van. Sürgős!- letettem. Tudtam, hogy rögtön itt lesz,  így írtam pár sort nekik. Hanit ölbe kapva becsaptam a bejárati ajtót és a kocsival száguldottunk fel a kórházba.
Sajnos nem kaptunk jó híreket. 5 órát töltöttünk a kórházban és én ez alatt a 5 óra alatt el voltam zárva Hanitól. Nem tudtam semmit, nem mondtak semmit. Aggódtam, de reméltem, hogy semmi komoly.
- Choi Minho? -kérdezte az egyik nővér.
- Igen. -pattantam fel ülőhelyzetből.
- Rossz hírem van, sajnálom. -elfehéredtem. - Sajnálom, de a felesége méhen kívül volt terhes, a baba így nem tud megszületni, ezért megcsászároltuk, ám ki kellett venni a méhét. Így sajnálatos módon gyermekük több nem lehet. -mondta monoton hangon, hogy szomorúságát leplezze.
- Bemehetek? -kérdeztem miközben a szemeimben gyűltek a könnyek, bólintott.
- Hani! -mondtam a szokottnál magasabb hangon, miközben odaszaladtam az ágyhoz. -Hogy tehették ezt veled? -kérdeztem immár sírva.
- Én választottam Minho, ne őket okold. Sajnos nem volt kedvező dolog a választási listán. Sajnálom, hogy nem lehet már kisbabánk.
- Hani, Hani  shhhhh... majd örökbe fogadunk egyet, ettől nem tágítok. De csak ha majd túl leszünk ezen az egészen.