Miután Minho elrohant a fiúk bejöttek hozzám és kérdően néztek rám.
- Mindegy. -mondtam nekik. -Kibumról tudtok valamit?
- Én komolyan csak annyit tudok, hogy Európában van, semmi mást. -mondta Onew a szemembe nézve, őszintén.
- Értem. -mondtam, majd sóhajtottam egyet. - Kimennétek egy kicsit?
- Minek?- kérdeztek vissza egyszerre.
- Hogy felöltözzek. Tudjátok, ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez. -mondtam nemes egyszerűséggel.
- Jól van, úgyis dolgunk van. -mondta Jonghyun.
Ahogy kiléptek az ajtón én egyből öltözni kezdtem, majd felöltözve lesétáltam a portára, de a nő azt mondta, hogy még nem hagyhatom el az épületet. El sem kell mondanom, hogy az idegbaj kerülgetett.
- De nekem ki kell mennem a reptérre az egyik barátom elé. -kérleltem a nőt.
- Kisasszony, az engem nem érdekel, amíg a doktor úr azt nem mondja, addig maga nem mehet sehova.
Szomorúan visszafordultam és elindultam a folyosón. Amikor megláttam a kinti parkosított részét a kórháznak.
- Azt hiszem megvan a kivezető út. -suttogtam és kivártam a megfelelő pillanatot.
A pillanatot, amikor nem volt senki a folyosón és végre feltűnés nélkül kimehettem. Szépen, csendben kisurrantam a kórházból, ahogyan illik, annak, aki a szívét követi a hülye feje helyett. Szóval hát megszöktem a kórházból, de nem szaladtam sehová, a nővér ugyanis csak 4 körül megy be a szobámba, addig nem vesznek észre. Előkaptam a telefonom és tárcsázni kezdtem a taxi állomást, hogy küldjenek nekem egy taxit. Amíg vártam, addig ott ültem az egyik padon, aztán a taxi megérkeztével elindultunk a reptérre.
~Kibum, nemsokára láthatlak!~ erre a gondolatra egy hatalmas mosoly húzódott ki a számra, amire még a taxis is felfigyelt, de csak megmosolygott és az utat fürkészte.
Nem sokkal később, már a reptéren voltam, kifizettem a taxi sofőrt és leültem a váróban. Mivel dél körül járt az idő, így úgy gondoltam, hogy 6ig várom Kibumot. Elmentem a közeli kávégéphez és vettem egy kávét, majd vissza ültem. 4 óra után már csörgött a telefonom, Onew volt az, de nem vettem fel a telefont, sőt úgy az ötödik csörgés után ki is kapcsoltam és úgy vártam tovább Kibumot.
Este 6 órakor úgy döntöttem, hogy nem várom tovább, ha meg akart volna érkezni, már megtette volna. Ahogy elhagytam a repülőteret taxiba szálltam és Kibum házához mentem, hiányzott. A ház előtt megálltam és eltöprengtem. ~Mi van, ha már reggel hazaért, csak még nem látogatott meg a kórházban?~ Erre a gondolatra megvontam a vállam és bekopogtam, végül is mit veszthetek gondolattal. Előszöri kopogásra nem történt semmi, még egyszer kopogtattam, mire egy szőke dús keblű európai bombázó nyitott ajtót.
- Kibum? -kérdeztem oda sem pillantva.
- Ki vagy te? És mit keresel itt? -kérdezte gyanakvó hangnemben.
- .... -elképedtem, egy nő, akit alig takart valamilyen ruha darab.
- Jobb lenne ha elmennél mielőtt... -ennél a mondatnál egy hang félbeszakította.
Megláttam mögötte Kibumot, amit éppen megöleli hátulról és a fülcimpájába harap kéjesen, majd a lány reakciójára elneveti magát.
- Gyere cica, menjünk még vissza. -suttogta alig hallhatóan.
A szemeim könnybe lábadtak és úgy néztem Kibumra, aki immár büszkén nézett a szemembe. Megráztam a fejem és hirtelen sípcsonton rúgtam, majd amilyen gyorsan csak tudtam rohanni kezdtem. Ám nem volt szerencsém, nem tudtam megszökni előle, ahogyan a kórházból és mindenki elől. Talán két utcányira jártam a lakásától, mire éreztem, hogy hátulról valaki meglök, amitől én a földön terültem el. Ahogy felnéztem megláttam Kibumot és még mindig nem tudtam hinni a szememnek, én sosem így ismertem őt. Ahelyett, hogy felsegített volna rám ült. Rémülten néztem rá, mire megpofozott.
- Rin! Az isten áldjon meg! -kiabálta az arcomba, majd csatt -kaptam a következőt-.
- Kibum.. -zokogtam.
- Most meg mit sírsz?
- Kibum, hogy tehetted ezt?
- Ugyan mégis mit? Hogy más nővel vagyok? Tudod ő nekem dolgozik és akkor?
- De én azt hittem...
- Mit hittél édesem? Hogy talán érzek valamit irántad? Az, hogy néha összejártunk és basztunk egyet az nem jelent semmit. Tán csak nem?
Nem mondtam semmit, csak felsírtam és a fejemet oldalra fordítottam, mire megint jött a pofon.
- De igen. A kis ribanc szerelmes lett. Pedig én azt hittem, hogy annak, aki fűvel-fával összeáll pénzért, annak nincs szíve. De aranyos vagy! -mondta és ismételten ütött.
- De, akkor miért kérted meg Minhot, hogy figyeljen rám és számoljon be neked rólam, ha nem érzel semmit irántam te szemét?
- Mi? Én ilyet soha nem kértem volna, még akkor sem, ha fizetnének érte.
- Tessék? Egy szívtelen majom van Kibum, semmi több. -mondtam és leköptem, mire megint megütött.
- Hagyj békén! -ordítottam alatta.
- Ugyan miért tenném? Olyan jól nézel ki verve.
- Kibum... mikor változtál te így meg?
Erre a kérdésemre nem válaszolt, csak nézett mérgesen a szemembe.
- Nem is te változtál, én ismertelek félre.. csak tudnám, hogy ezt az oldaladat, miért nem ismertem még.
- Mert nem akartam, hogy ismerd. Kis hülye. -mondta és mellém köpött a földre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése