8. fejezet

 

*RinPOV*
Éjjel megcsörrent a telefonom és anélkül vettem fel ijedtemben, hogy megnéztem volna, hogy ki keres. Minho volt az. Nem tudtam hinni a szememnek.
- Mit akarhat ez tőlem? És Kibum miért nincs velem? -kérdeztem suttogva magamon körbenézve.
Nem vettem fel a telefont, házas ember, nem tehetem ezt a feleségével, főleg nem a kislánnyal. Szóval lenémítottam és ledobtam a földre, hogy még csak rá sem gondoljak. Nem hiányozhat a szép barna szeme, sem a szája, sem a haja meg semmije, főleg nem méretes deréktáji dolgai. Megráztam a fejem és aztán lehunyva a szemem ismét elaludtam.
Sajnos éjjel Kibummal álmodtam, azt, hogy mi együtt vagyunk és minden jól megy közöttünk. Már nem voltam prostituált és azt hiszem gyermeket is vártam. Fájdalmas volt abból a szép álomból felkelni. Szerencsétlenségemre, vagyis inkább szerencsémre fel kellett kelnem, nem álmodhattam volna tovább, hiszen ilyen gyermeki képzelgések nem maradhatnak az ember szívében tovább. Szóval egyik kliens jött a másik után és teltek- múltak a napok, Kibum pedig nem is keresett. Már egy hónapja nem láttam és nem is adott magáról semmi életjelet, amikor Minho elkezdett zaklatni. Jobban mondva mindig kérdezte, hogy mi van velem meg mindig beszélgetni akart. Néha már olyan volt, mintha Key szerepét próbálta volna betölteni, de nem, az övét nem lehet.
Szörnyű álmom volt az egy hónap után. Azt álmodtam, hogy sétálok az egyik erdő szélénél, mert csak úgy tudtam a hazavezető utat. Szóval sétáltam hosszú órákig, miközben bámultam az erőben élő állatokat és a tájat az erdővel szemben. Amikor éppen az eget kémleltem hirtelen megbotlottam. Először nem is figyelve rá kicsit távolabb léptem, de éreztem hogy puha van a lábam alatt. Rögtön lekaptam a tekintetem és megláttam egy hullát. Arccal a föld felé feküdt, először felvisítottam, de aztán a kíváncsiság vezérelt és tovább elemeztem. Ahogy végig néztem a ruháin, elég piszkosak voltak, néhol szakadtak, tehát ellenkezett. Aztán megfordítottam és megláttam az arcát. Kibum volt az.
Sírva és üvöltve ébredtem fel az álmomból. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy én ezt megálmodtam és ez így van. A szememet törülgetve keltem ki az ágyból és húztam fel a rolómat. ~Aha, már dél van.~ gondoltam és elindultam a fürdőszobába. Szörnyen éreztem magam és csak az járt a fejemben, hogy igaz amit álmodtam és akkor pedig nekem is Kibum után kell mennem. A fürdőben elkezdtem engedni magamnak egy kád meleg vizet, majd leszaladtam a konyhába egy késért, amíg megtelt a kád. Elzártam a csapot és levetkőztem minden ruhámat. Aztán fogtam magam és beleültem a kádba, megvártam amíg teljesen ellazulok és az előzőleg magam mellé helyezett kést a kezembe vettem.
Arra gondoltam, hogy felvágom az ereimet és a meleg víz pedig folyékonyabbá teszi a vért, na meg aztán ha már majdnem minden erőm elszállt belőlem, akkor megfulladok, ha ez az egész nem sikerülne. Szóval szép lassan ráhelyeztem a kést a kezemre és vagy 6 hirtelen vágást ejtettem az alkaromon. Kissé fájt, mégis jónak éreztem ezt, hiszen nincs többé, akit szerethetnék. Aztán a másik kezembe fogtam a kést és a másik kezemet is megvagdostam. Kis idő múlva tényleg elhomályosodott minden, minden úgy volt, ahogy én azt gondoltam, a vízben jobban folyt a vérem is minden sokkal könnyebb volt, hiszen el is lazított. De hirtelen kopogást hallottam, annyi erőm már nem volt, hogy bezárjam magamra az ajtót. A kopogás csak erősödött, majd egy nagy dörömböléssel befejeződött. Csodálkoztam is, hogy mi volt az a dörömbölés, aztán hirtelen valaki elkezdte kiabálni a nevem:
- Rin! Rin! Merre vagy? -kérdezte az a valaki, már a hallásom sem volt ugyanaz, ezért nem tudtam megmondani, hogy ki keresett.
Hitelen csend lett, majd benyitott a fürdőszobába. Minho volt az, mint kiderült. ~Hát persze, Kibum meghalt, ő pedig mindig ilyen tájt jön át.~ gondoltam, de megszólalni sem tudtam, ám most nem a meglepettségtől. Pár perc leforgása alatt, már ott volt a mentő, de azután hogy betettek az autóba nem emlékszem semmire.
A kórházban ébredtem fel, Az egész SHINee ott volt, csak Key nem. ~Ő meghalt, te gyagya.~ mondtam magamnak.
- Rin! -szólt Jonghyun. ~Ajaj, észrevette, hogy fent vagyok.~
- Rin? -néztek felém a többiek. -Ezt miért csináltad? -kérdezte Minho.
Nem válaszoltam, csak elfordítottam a fejem és a falat bámultam, hogy ne sírjak.
- Rin, áruld el. -mondta Hani hirtelen, akit eddig nem is láttam.
- Kibum. -suttogtam. -Ő meghalt. -folytattam, mire mindenki tátott szájjal nézett rám.
- Rin, Kibumnak semmi baja, ő valahol Európában van most. -mondta Onew.
- Csak meg akarsz nyugtatni. -mondtam sértetten. -Ő meghalt.
- És honnan tudod? -kérdezte Taemin szemtelenül.
- Taemin, ne vond kérdőre. -szólt rá Minho.
- Megálmodtam. Mit gondoltok miért nem keresett? Miért hagyott ott, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá? -kérdeztem már szipogva.
- Rin. -tette a vállamra Minho a kezét. - Key elment Európába a szüleihez. Megnyugodhatsz, nincs semmi baja, már úton van idefelé.
- Miért?
- Mit miért?
- Miért jön?
- Mert ő kért meg, hogy keresselek fel, vigyázzak rád és beszélgessek veled, hogy később elmondhassam neki a telefonban, hogy mi újság veled. -magyarázta nemes egyszerűséggel Minho.
- De, akkor miért nem engem hívott? -kérdeztem meglepve.
- Mert félt, hogy megharagszol rá, ha megtudod, hogy elment Európába és nem is szólt neked, sőt mi több, csak úgy ott hagyott.
- De...
- Shhh.. pihenj, sok vért veszítettél. -mondta Hani és megsimogatta a homlokom.
- Neked nőtt a hasad? -kérdeztem félszemmel felnézve rá.
- Igen híztam egy keveset. -felelte zavartan nevetve.
- Ez gömbölyödés. -mondta Jonghyun. -Minho az hiszem apa leszel.. megint. -újságolta a hírt.
Hani kimagyarázta magát, miközben oldalba bökte Jonghyunt, aki vette a lapot, hogy ez titok egyelőre. Majd ki küldtem mindenkit, kivéve Minhot.
- Azért kösz, hogy megmentettél, végül is már tudom az igazat. -mondtam szomorúan elmosolyodva.
- Nincs mit, Kibum lassan ide fog érni. -nézett az órájára.
-Egyébként meg, ne merd mégy egyszer megcsalni Hanit, mert én vágom le a tökeidet. -mondtam mérgesen, mire zavart köhögést hallottunk.
Hani állt az ajtóban.
- Hani.. -mondtuk Minhoval egyszerre. -Ez nem úgy történt, ahogy hiszed.- mondtam végül én. -Gyere ide kérlek. -hívtam oda magamhoz.
- Mikor és hányszor? -kérdezte hirtelen, de kibuggyant a szeméből a könny.
- Ne ijedj meg, soha nem feküdtünk le, egyszer lepippantottam, ha mondhatom így. Nem olyan régen, mielőtt találkoztunk a parkban. Egyébként pedig ne haragudj rá, én azt hittem hogy ő mást akar, de nem, ő nem akart téged úgy igazán megcsalni. -mondtam és megfogtam a kezét. -Komolyan. Ő egy jó férj és jó apa.
- Legalábbis eddig az volt. -mondta és elrántotta a kezem alól a kezét, majd szemeit törölgetve elment.
Minho csak sokkosan állt és nézett utána.
- Mire vársz? Menj már. -mondtam mérgesen, a többiek pedig beviharzottak hozzám.